2010. október 27., szerda

lencse torta

Ez is torta, mégpedig  sós torta nem mintha a "tulajdonosa " nem szeretné az édeset, de vacsorára előünneplésre ez is megteszi .
lencse torta

A tésztája kelt tészta, ám jó sok túróval gazdagítva tölteléke mustáros lencse a díszítése camembert, az íze kellemes, pikáns, illik mellé egy pohárka borocska is és a saláta ami most  radicho és endívia ezen az estén .

Az élesztőt kevés langyos cukros tejben felfuttattam, majd a tálban elhelyezett lisztben hagytam pihenni mielőtt bekevertem, dagasztottam,  pihentettem, beleadtam a túrót, újból dagasztottam, pihentettem  ha már megkelt, kettéosztottam, a sütőforma aljára simítottam az egyik felet, kissé felhúztam legyen pereme is, majd a főtt lencsét  rátettem elosztottam mindenütt egyenletesen,  mustárral megkentem és a maradék tésztával befedtem. 40-45 percig sütöttem enyhén gőzös sütőben  200 fokon, ekkor a tetejére ültettem a camembert is és további 7 percre visszatoltam  a sütőbe.



hozzávalók :
 1/2 élesztő
 1 dl tej,
 450 gr liszt
   só,cukor
450 gr túró
450 gr lencse
babérlevél
kakukkfű
 1/2 citrom leve
2 evőkanál mustár

2 megjegyzés:

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...