2013. október 20., vasárnap

Őszi grill party






Ki mondja, hogy ősszel nem lehet grillezni ?








Október végi napsütéses vasárnap volt a mai( szerencsére az előre jelzett felhők messze elkerültek bennünket).
Kihasználva  a "utolsó" napsugarakat egész napos szabadtéri ( kerti) programot terveztünk, ami remekül sikerült.

A délelőtti  előkészületek után ( amit azért megelőzött a tegnap este friss kenyér sütés, chutney és hagyma lekvár készítése is ) kényelmesen  délidőben álltunk neki a tűzgyújtásnak.
Ez hagyományosan férfi munka nálunk, mára már  a fiúk is besegítenek az apjuknak  itt valóban nincs semmi dolgom.



Így én a terítéssel és a kihordandók előkészítésével foglatoskodtam.

A pisztrángokat  kurkumás sóval ( 1:1 arányban)  dörzsöltem be és jégre tettem  a sütésig.

Összeütöttem egy könnyű ( az idei szezonban talán utoljára ) paradicsomos -újhagymás-uborkás salátát bazsalikomos dresszinggel.


Kenyeret szeleteltem, ez alkalommal  kétféle kenyér készült, egy fokhagymás - bazsalikomos   elsősorban  a padlizsán krémhez  mint előételhez.


A roston sült pisztránghoz  az édesköményes kenyeret szántam.
A  kenyerek rozsliszt és teljeskiőrlésű liszt keverékéből készültek.

rostonsült pisztráng

Mire  a halak  a rácsra kerültek  a társaság jócskán megéhezhetett, hisz percek  alatt mindenki  a padlizsános tál körül "tolongott". Talán az aperitív ( jófajta helyi szilva pálinka) tette meg  a hatását vagy a rostrácson melegített sült kenyér illata csalta oda  a társaságot, a padlizsán krém hamarosan elfogyott.

padlizsánkrém


A kisült pisztrángokat  birsalmás alma chutney-val és  póréhagyma lekvárral  kínáltam.

Ősz lévén  alma és szőlő is került az asztalra .

őszi gyümölcsok

Desszertnek az "elmaradhatatlan " almás- mákos rétes. Az elmúlt hetekben minden hétvégén
 " kikövetelte"  a családom, nálunk most ez sláger.

almás mákosrétes

Kávéval zártuk  és 3 éves zöld- diólikőrrel zártuk  a sort.
Hihetetlen, de  egész estig kint maradhattunk olyan kellemes idő volt, igaz fel kellett venni egy pulcsit estefelé, de az előre kikészített plédekre nem volt szükség .

A fiúk  annyira lelkesek  voltak,hogy ebéd után átvonultak a közeli folyóra horgászni.

Ha az időjárás engedi  hamarosan lesz ismétlés!

Jó étvágyat !
Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed, örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook,Instagram vagy pinterest oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról !
📷 https://www.instagram.com/rozmaringesibolya/
🖼 https://hu.pinterest.com/rozIbolya/
🖋 https://www.facebook.com/rozmaringesibolya/

1 megjegyzés:

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...