2013. december 18., szerda

Őz ragu & quinoa



Mi is  az a  quinoa ?






A cékla és spenót félék családjába tartozik   ( csoda -e hogy  ízlik nekünk is ?)
Mivel nem gabona növény ezáltal glutén mentes, tehát liszt érzékenyek is bátran fogyaszthatják.

Története izgalmas és érdekes, hisz az 1970-es évekig feledésbe merült és csak 10 évre rá kezdték  újra termeszteni.
8-9  ezer évvel ezelőtt  is fogyasztották már, sőt az inkák  szent eledelnek tartották, mert az inka harcosok sokkal kitartóbbak voltak és gyorsabban  gyógyultak fel a harci sérülésekből amit  a quinoa mag jótékony hatásának tulajdonítottak. A tavaszi vetések során  a az istenként tisztelt inka császár  szertartásszerűen, maga kezdte meg  a quinoa mag vetését aranyhegyű lapáttal.
Ez egészen az inka birodalom megsemmisüléséig 1532.-ig így ismétlődött, amikor is  az  inka birodalom eltűnésével eltűnt a   quinoa termesztés is  ( az inkább  spanyolok által nem ellenőrzött  területre menekítették ).
Egynyári, lágyszárú növény levelei  a spenótra emlékeztetnek,( van ahol ezt is  fogyasztják) míg termése a köleshez hasonló, lehet elefánt csont színű,vörös  vagy fekete.

A quinoa rendkívüli hatása az összetételével magyarázható:

Gazdag vitaminokban  B-, ( B1, B2 ,B3)  C- és  E vitaminban, tartalmaz ß–karotint, így antioxidáns, ezen hatásánál fogva  fontos szerepet játszhat  a daganat megelőzés  folyamatában,  mivel megköti  a szabad káros gyököket.Tartalmaz magnéziumot, kalciumot, vasat, káliumot, illetve foszfort és cinket is.
Mivel lassan lebomló szénhidrát forrás ezáltal  a diabetes betegek  étrendjébe is beiktatható.
Sok rostja miatt  a méregtelenítő kúrákba is célszerű beépíteni.
Eszenciális aminosav tartalma miatt a  vegetáriánusok számára is fontos lehet. Emelett  lúgosító hatással is rendelkezik és telítetlen zsírsavak található benne.


Íze semleges,  vízben  vagy tejben főzve,köretként  kásaként, levesbetétként is  fogyasztható.
Tehetjük  salátába, müzlibe, édességbe, süteménybe, sőt pattogatva is  kínálhatjuk.
Megőrölve lisztként is használhatjuk.

Felhasználás előtt célszerű alaposan leöblíteni ( esetleg áztatni egy rövid ideig ) mert   a keserű ún, szappanin burok védi a  madaraktól. 





Az  őz raguhoz  a húsokat kockára aprózzuk.
Húsos szalonnát szintén apró kockára vágjuk a zsírját kiolvasztjuk,  vagyis lábosban lassú tűzön melegítjük időnként megkeverve  megrázva. 
A"kisült"zsírra a húsokat rádobva azokat minden oldalról lepirítjuk állandó kevergetés közben, hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát, evvel pirítjuk tovább, majd beleadjuk a  fűszereket és a szétnyomkodott fokhagymát is. Pár percig még kevergetjük mielőtt kevés vízzel felengedjük ,a vizet időnként pótolva( ügyelve arra, hogy mindig csak  keveset adjuk hozzá)   pároljuk  a húst. A főzés vége felé  a vizet  felváltjuk vörös borral. Ha már majdnem jó a  hús, a felkarikázott sárgarépát kockázott padlizsánt és  a gombát is belefőzzük.Utána sózzuk  ha szükséges, meghintjük frissen őrölt borssal és egy evőkanálnyi mézet keverünk bele   a főzés befejeztével  tálalás előtt.. 

Hozzávalói:

600 g  őzcomb
1 fej vöröshagyma
   300 gomba ( ha lehet erdei ,szárított gombát is használhatunk amit forróvízbe áztassunk be a főzés előtt ) 
300 g padlizsán
  1 db sárgarépa
   100 g húsos szalonna
    1/2 liter  víz
    1 szál rozmaring
    3-4 szál kakukkfű
1/4 szerecsendió
    2 gerezd fokhagyma
    2 db babérlevél
    1 kávéskanál pirospaprika
    1,5 dl vörösbor
    1 ek. méz
tengeri só
frissen őrölt rózsabors



A quinoát alapos mosás ( szűrőn keresztül, folyó vízben ) után sós vízben  kb. 15 percig főzzük,majd fedő alatt további 10 percig elzárt tűzhelyen  tovább puhítjuk, pároljuk.  Tálalás előtt villával  fellazítjuk.

hozzávalói:

100 g quinoa
2 dl víz
tengeri só



Jó étvágyat !
Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed,örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról !
📷  https://www.instagram.com/rozmaringesibolya/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...