2015. augusztus 4., kedd

Magyarország tortája 2015.


Pannonhalmi sárgabarack pálinkás karamelltorta,Barackos  buboréktorta,Tessedik mézes körte



Ismét győztest hirdettek a Magyarország tortája versenyben .
Ismét   sárgabarackos  Magyarország tortája  sőt Magyarország cukormentes tortája is.





Az első körben az anonim nevezett tortákból választotta ki a zsűri a továbbjutókat, a második körben újrakóstolták a továbbjutott tortákat és készítőikkel konzultálva javaslatokat tettek azok tökéletesítésére. Végül a harmadik, utolsó zsűrizési körben újra pontozással választották meg a győztest, mely idén nem más, mint a Pannonhalmi sárgabarack pálinkás karamelltorta, Szó Gellért salgótarjáni cukrász alkotása.



A nyertes torta a rendkívül zamatos magyar sárgabarack, a mandula, a csokoládé és a karamell kombinációjával alkot harmonikus íz kombinációt, egy kis sárgabarack pálinkával megbolondítva. A süteményt azonban nyugodtan fogyaszthatják gyermekek is, hiszen a pálinkának csak a finom zamatát fogják érezni.
Augusztus 20-ától lehet megkóstolni a tortákat az idén is , országszerte több száz cukrászdában és természetesen 20-án és 21-én a Magyar Ízek Utcájában, a budapesti Várkert Bazár területén.
Augusztus  20.- a után  a receptet is nyilvánosságra hozzák  tájékoztatott  a    Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete.



Egyidőben  a Magyarország tortája  eredményhirdetésével  kihirdették  a Magyarország Cukormentes tortája verseny eredményét is. Az idén  először  női versenyző Vaslóczki Orsolya ( Horváth Cukrászda) "Barackos  buboréktortája" nyerte  a versenyt.
Az  Egy  Csepp Figyelem  Alapítvány tájékoztatója szerint   hozzáadott cukor, fehér liszt , mesterséges adalékanyag és tartósítószer  nélkül  készült   a nyertes torta. 






A Barackos buboréktorta illeszkedik   a magyar ízvilághoz. A  sárgabarack karakteres  íze a pirított dióval harmóniát alkot.a meglepetés erejével hat    a roppanós csokoládé réteg,de a kreácó legeredetibb eleme   a torta tetején látható díszítés,melyet légpárnás fóliával formázott buborékmintásra a  cukrász.A torta  erről kapta  a nevét.

A Honvédség tortája a  Tessedik mézes körte nevet viseli.



Az idén is kiváló alapanyagokat felhasználó torta alkotói Tessedik Sámuel előtt tisztelegnek akinek hatalmas szerepe volt az akác magyarországi meghonosításában.






Kíváncsian  várjuk  a  kóstolőt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...